Dunaújvárosi Közgyűlés
Visszahívták tisztségeiből az emberölési ügyben gyanúsított képviselőt
Dunaújváros közgyűlése hétfői rendkívüli nyílt ülésén valamennyi bizottsági tagságából, tanácsnoki és felügyelő bizottsági tisztségéből visszahívta G. R. (Fidesz-KDNP) emberölési ügyben gyanúsított képviselőt.
2016.02.22 09:15MTISzabó Zsolt (PM) a napirendi vitában azt javasolta, hogy a közgyűlés Dunaújváros közbizalmának helyreállítása érdekében kérje meg G. R.-t, mondjon le képviselői mandátumáról. A képviselő-testület a javaslatot nem támogatta.
A közgyűlés a múlt pénteki pártegyeztetés alapján a szociális, egészségügyi és lakásügyi bizottságba Iván Lászlót (Fidesz-KDNP), az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságba Pintér Attilát (MSZP-DK-Együtt) választotta. Az új közbiztonsági tanácsnok Lőrinczi Konrád (Fidesz-KDNP) lett, míg a Dunaújvárosi Főiskola-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nkft. felügyelő bizottságának tagjává Hingyi Lászlót (Fidesz-KDNP) választották meg.
Cserna Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester a közgyűlés végén azt mondta: a testület mindent megtett, amit a jogszabályok szerint megtehetett.
Az önkormányzat ezzel az ügyet a maga részéről lezárta - tette hozzá. A képviselői mandátumról elmondta: egy közgyűlés nem tudja felszólítani a képviselőt a lemondásra, ráadásul az ügy még csak nyomozati szakban van, ha bírósági szakaszba jut, akkor a hatályos jogszabályok alapján a mandátummal a közgyűlés rendelkezhet.
Tóth Kálmán (MSZP-DK-Együtt) megjegyezte, hogy G. R. választókörzete nem maradhat képviselő nélkül, a római városrészben lakók problémáira is figyelnie kell a testületnek. Erre reagálva a városvezető közölte: a képviselői fogadóórákon várni fogja a lakossági észrevételeket, kéréseket.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság február 11-én közölte, hogy egy dunaföldvári férfi több mint két évvel ezelőtti eltűnése ügyében január 5-én emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. Két gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett; Sz. J. és G. R. ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Február 14-én egy harmadik férfit is őrizetbe vettek, ő is előzetes letartóztatásban van.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője február 12-ei, lillafüredi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: a Fidesz felfüggesztette G. R. dunaújvárosi önkormányzati képviselő párttagságát. A párt helyi szervezete pedig kezdeményezte kizárását az önkormányzati frakcióból.
Molnár Gábor, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese múlt kedden Szekszárdon, sajtótájékoztatón közölte: a dunaföldvári vállalkozót, akinek holttestét vasárnap találták meg egy dunaújvárosi ház pincéjében, az eltűnésének napján, otthonában ölték meg. A 41 éves áldozatot 2013. május 1-jén dunaföldvári otthonában bántalmazták, és a férfi belehalt sérüléseibe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06