Köznevelési Kerekasztal
Balog: ha kell, a köznevelési törvény is módosulhat
Ha egy civil szakmai fórum komoly szakmai munkát akar végezni, és ennek eredményei vannak, akkor azt mindenképp szeretnék "becsatornázni" a köznevelési kerekasztalba.
2016.02.18 16:51MTIHa a köznevelési kerekasztal munkájának végén azt állapítják meg, hogy módosítani kell a köznevelési törvényen, akkor "abban is állunk rendelkezésre" - mondta az ember erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón.
Balog Zoltán - arra a kérdésre válaszolva, hogy a kedden alakult civil közoktatási platform javaslatait figyelembe veszik-e - kifejtette, ha egy civil szakmai fórum komoly szakmai munkát akar végezni, és ennek eredményei vannak, akkor azt mindenképp szeretnék "becsatornázni" a köznevelési kerekasztalba. Hozzátette, mindazokkal szívesen tárgyalnak, akiket a diákokért érzett felelősségérzet vezet, de egy több száz tagú kerekasztal nyilván nem fog tudni működni.
Egyrészt az a kérés a kerekasztalhoz, hogy ne kapkodjon, másrészt, hogy azonnal változtasson - mondta a miniszter -, mindeközben azonban kevés szó esik a gyerekekről, akiknek a jövőjéről van szó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


