Gyilkosság
Életfogytiglant kapott egy férfi egy vállalkozó lelövése miatt Szolnokon
Életfogytig tartó fegyházra ítélt a Szolnoki Törvényszék csütörtökön első fokon, halmazati büntetésül egy férfit, aki a vád szerint 2013-ban megölt egy vállalkozót Szolnok belvárosában.
2016.02.18 16:17MTIAz 52 éves T. I.-t előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint lőfegyverrel visszaélés és magánlaksértés bűntettében mondták ki bűnösnek. A vádlott legkorábban harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra - közölte a törvényszék az MTI-vel.
Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott enyhítés, míg védője a tényállás téves megállapítására és téves jogi minősítésre hivatkozva részben felmentés, részben enyhítés érdekében fellebbezett.
A bíróság megállapítása szerint a vádlott gépkocsivásárlás ürügyén jutott 2013. május 27-én a későbbi áldozat szolnoki családi házába, ahol pénzt és egyéb értékeket követelt tőle, majd lelőtte. Az áldozat feleségének az ablakon át sikerült kimenekülnie a házból, átszaladt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közeli épületébe, ahonnan a biztonsági őr értesítette a rendőrséget. Az asszony könnyebb sérülésekkel került kórházba.
A vádlott robogóval távozott a helyszínről.
A hatóságok még a gyilkosság napján elfogták a gyanúsítottat, de névhasonlóság miatt előzőleg egy másik férfit állítottak elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


