Gyász
Elhunyt Koleszár Lajos volt országgyűlési képviselő, kórházigazgató
Hatvannyolc éves korában meghalt Koleszár Lajos, az MSZP volt országgyűlési képviselője, a miskolci Semmelweis Kórház egykori igazgató-főorvosa, szakmai igazgatója.
2016.02.12 13:48MTIKoleszár Lajos 1973-ban szerzett orvosi diplomát, kezdetektől a miskolci Semmelweis Kórházban dolgozott, 1978-tól belgyógyász szakorvosként. Ezt követően adjunktusi, majd részlegvezető főorvosi beosztásban végezte munkáját. 1995 és 2008 között az intézmény igazgató-főorvosaként, majd a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház létrejöttével szakmai igazgatóként tevékenykedett.
Intézményvezetése alatt készült el és kezdte meg működését a érségi Diagnosztikai Szűrőcentrum.
Koleszár Lajos 1989 októbere óta volt tagja a Magyar Szocialista Pártnak, az 1994-es országgyűlési választásokon Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es számú, Miskolc központú választókerületében szerzett mandátumot, négy évvel később pedig az MSZP megyei területi listájáról jutott be a parlamentbe,
2006 és 2010 között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés tagja, az egészségügyi bizottság elnöke volt.
Búcsúztatás utáni utolsó útjára - kérésének megfelelően - szűk családi körben kísérik el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


