Újrajátszás
Új eljárást kér az ügyész budapesti rendőrök korrupciós ügyében
A két rendőr az összeköttetéseit haszonszerzési forrásnak tekintette, pénz ellenében "elsimították" a vállalkozások különféle szabálytalanságait.
2016.02.10 16:22MTIAz elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte több vádlott esetében az ügyészség a Szegedi Ítélőtáblán szerdán másodfokon megkezdődött perben, amelyben budapesti rendőröket, közterület-felügyelőket és vállalkozókat marasztaltak el korrupciós bűncselekmények miatt.
Vörös István ügyész perbeszédében azt mondta, hogy az ügyben - kijelölés alapján - első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítélete megalapozatlanság miatt több vádpont és vádlott esetében is alkalmatlan az érdemi felülbírálatra.
Az ügy első- és másodrendű vádlottja 2008-2009-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályán teljesített szolgálatot. Az elsőfokú ítélet szerint a két férfi szoros kapcsolatot alakított ki építési és szállítási vállalkozókkal, közlekedésrendészeti feladatokat ellátó rendőrökkel és a velük együtt járőröző közterület-felügyelőkkel. A két rendőr az összeköttetéseit haszonszerzési forrásnak tekintette, pénz ellenében "elsimították" a vállalkozások különféle szabálytalanságait. A szabálysértések között volt engedély nélküli behajtás, a gépjárművek rossz műszaki állapota, lejárt forgalmi engedély, közlekedési szabálytalanság. Akadt olyan eset is, amikor hétvégi kamionstop idején egy tehergépkocsit kísértek el a fővárostól a magyar-román határig, hogy így előzzék meg a rendőri intézkedést. Az érintett gazdasági társaságok gépkocsivezetői között elterjedt a két rendőr elérhetősége. Úgy ismerték őket, mint akiket probléma esetén hívni lehet, mert megoldják, hogy egy-egy intézkedésnek ne legyen hátrányos következménye.
A törvényszék ötven vádpontban látta bizonyítottnak valamelyik vádlott bűnösségét, a többi között telefonlehallgatások alapján.
A 66 vádlott harmada volt rendőr vagy közterület-felügyelő, a többiek a szabálytalanságok elsimításáért fizettek. Első fokon 47 vádlottat ítéltek el, 19-et bizonyítottság hiányában felmentettek. Az elsőrendű vádlott hét év, a másodrendű öt év börtönt kapott. A többi vádlottra letöltendő vagy felfüggesztett szabadságvesztést, illetve pénzbüntetést szabott ki a törvényszék.
Az ügyész számos vádlott és vádpont esetében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte, mivel a bíróság szerinte indokolatlanul zárt ki a bizonyítékok közül több, a titkos információgyűjtés során szerzett adatot. Hozzátette: emiatt több vádpontban is törvénysértő módon született felmentő ítélet. Hangsúlyozta, hogy a telefonlehallgatások az eljárási szabályoknak megfelelően zajlott.
Vörös István szerint azoknál a vádlottaknál, akiknél felülbírálható az ítélet, a kiszabott büntetések - az időmúlást is figyelembe véve - inkább enyhének minősíthetők. Hangsúlyozta, töretlen az a bírói gyakorlat, hogy a nehezen felderíthető korrupciós bűncselekmények esetében a törvény szigorával kell lesújtani.
A tárgyalás a védői perbeszédekkel folytatódik, az ügyben a Szegedi Ítélőtábla előreláthatólag február 19-én hirdet határozatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06