Alkotmánymódosítási javaslat
Gulyás: a terrorveszélyhelyzet bevezetésének lényege, hogy az állam megvédhesse polgárait
A terrorveszélyhelyzet bevezetéséről szóló alkotmánymódosítási javaslatnak az a lényege, hogy ne állhasson elő olyan helyzet, amikor a magyar állam nem képes szavatolni a polgárainak biztonságát.
2016.02.09 10:38MTIGulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke az M1 aktuális csatornán elmondta: a terrorfenyegettségre Európában mindenhol próbálnak megfelelő jogalkotási válaszokat adni, ezért lepte meg, hogy a kormány javaslata ilyen belpolitikai vitát váltott ki. Különösen azért - folytatta -, mert az alkotmányban ma is szerepel veszélyhelyzet, amely az elemi csapásra vonatkozik.
Gyakorlatilag az előterjesztés semmi mást nem tett, mint ezt a ma is létező veszélyhelyzeti tényállást terrorveszélyhelyzetként is megfogalmazza önálló tényállásként - magyarázta.
Gulyás Gergely szerint az ellenzék azért kötött bele a módosítási szándékba, mert kommunikációs lehetőséget lát abban, hogy a rendkívüli jogrend kemény intézkedésekre jogosítja fel a mindenkori kormányt.
Közölte, miután az ellenzék világossá tette, hogy nem támogatja ezt a módosítást, a frakcióülésen tárgyalnak majd a kérdésről, hiszen a kormánypártoknak nincs kétharmados többsége az alkotmány módosításhoz.
"Olyan jellegű ellentmondást látunk a szükséges intézkedési jogosultságok és az ellenzéki vélemények között, amely pillanatnyilag nem tűnik áthidalhatónak" - mondta Gulyás Gergely.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


