Időközi
Somogyi László eddigi polgármestert választották újra Szabolcsbákán
Somogyi László (független), a település eddigi vezetője nyerte a vasárnap megtartott időközi polgármester-választást Szabolcsbákán.
2016.02.08 07:24MTIPappné Vass Erzsébet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község jegyzője elmondta, hogy a részvétel kiemelkedő volt, a 978 névjegyzékben szereplő választópolgárból 709-en mentek el szavazni, két voks érvénytelen volt.
Somogyi Lászlóra 568-an szavaztak, míg a szintén független Takács Lászlóra 135, Tóth Péter Pálra, a Magyar Munkáspárt jelöltjére pedig 4 voksot adtak le.
Szabolcsbákán vasárnap képviselő-választást is tartottak. A hat képviselői helyért huszonkét független jelölt indult, végeredmény későbbre várható - tette hozzá a jegyző.
Az időközi választást azért írták ki az 1100 lakosú településen, mert tavaly november 11-én feloszlatta magát a képviselő-testület.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


