200-ra emelnék a minimális pontszámokat
Rektori javaslat a felsőoktatási pontszámok emelésére
A Magyar Rektori Konferencia(MRK) elnöksége azt javasolja, hogy alapképzésben a jelenlegi 160 pontról 200-ra emeljék a felvételhez szükséges minimális pontszámokat - közölte Rudas Imre, az MRK elnöke kedden az MTI kérdésére a testület ülése után.
2008.10.28 18:20MTIElmondta: azt szeretnék, ha már a jövő évi felvételinél érvényesülnének a magasabb ponthatárok. A kezdeményezésüktől azt várják, hogy a "nagyon gyenge képességű hallgatók" ne kerülhessenek be egyetemekre, főiskolákra - így javulhatna a felsőoktatás minősége.
A javaslatról a rektori konferencia plénuma november 18-án tárgyal, ha ott is jóváhagyják kezdeményezésüket, azt megküldik az oktatási tárcának. A ponthatárokat kormányrendelet szabályozza. Arra a kérdésre, hogy így kevesebb hallgató kerülhet majd a felsőoktatásba, ami esetleg forráskivonást okozhat, azt válaszolta: ez "benne van a pakliban", de úgy ítélték meg, hogy a minőség javításáért ezt vállalni kell.
Számításaik szerint a ponthatárok emelkedése következtében az államilag finanszírozott képzésben mintegy 750-el lenne kevesebb hallgató, míg a költségtérítéses képzésben 1500-zal kevesebben vennének részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06