17-én megy Moszkvába
Alig lesz itthon a következő hetekben Orbán
Szófiában, Jakartában, Prágában, Moszkvában és Brüsszelben tárgyal.
2016.01.27 09:07MTI
Forrás: Youtube
Sűrű nemzetközi programja lesz a következő hetekben Orbán Viktor miniszterelnöknek - tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán.
Elmondta: a kormányfő pénteken Szófiában a Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel tárgyal.
Február első két napján Indonézia fővárosában, Jakartában tartózkodik a miniszterelnök, ahol találkozik Joko Widodo elnökkel. A megbeszélések fókuszában az gazdasági és az oktatási-kulturális kapcsolatok állnak majd.
Orbán Viktor részt vesz a visegrádi országok miniszterelnökeinek február 15-ei rendkívüli csúcstalálkozóján is, amelyről kedden a cseh miniszterelnök tett bejelentést - mondta Havasi Bertalan.
A tervek szerint február 17-én kerül sor a magyar miniszterelnök moszkvai látogatására, amelynek keretében Orbán Viktor megbeszélést folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A kormányfő ezt követően Brüsszelben az Európai Tanács ülésén vesz részt február 18-19-én, ahol a brit EU-tagság és a migráció lesz a két fő téma.
A sajtófőnök hozzátette: a programok még szervezés alatt vannak, így változások elképzelhetők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


