Ez gáz
Tüzet okozhat és lassú az euro 6-os motor a tűzoltó autókban
Az euro 6-os motorokban a 200 fokra felmelegedő kipufogógáz képes meggyújtani azt a tarlót, amit éppen oltanak.
2016.01.27 00:26MTIA tűzoltóautóban - mentés közben, azaz álló helyzetben - túlmelegszik az euro 6-os motor kipufogó rendszere, amely tüzet okozhat, ezért a jövőben is elegendő ezekbe a járművekbe euro 4-es kibocsátású motorokat szerelni - a belügyminiszter erről szóló rendelettervezetét hétfőn hozták nyilvánosságra a kormány honlapján.
A tervezet indoklása szerint az euro 6-os motorokban a 200 fokra felmelegedő kipufogógáz képes meggyújtani azt a tarlót, amit éppen oltanak, illetve szintén gyulladásnak van kitéve a mentett kocsiból szivárgó üzemanyag. A másik indok arra, hogy rosszabb emissziójú motorokkal szereljék a tűzoltóautókat az, hogy a tisztább motoroknak kisebb a teljesítményük, amely "hátrányosan befolyásolja a tűzoltó feladatának végrehajtását, alkalmazhatóságát".
A tervezet kitér arra is, hogy a már forgalomba helyezett, a fogvatartottak szállítására szolgáló járművek 2025 végéig a jelenlegi felszereléssel működtethetők. Vagyis nem kell hozzájuk átalakítási engedély, és nem követelhető meg a tervezet mellékletébe meghatározott egyéb követelmény sem. Így nem szükséges minden fogvatartott részére legalább kétpontos biztonsági övet beszerelni, és a rácsnak sem kell olyannak lennie, hogy az veszélyhelyzet esetén gyors mentést tegyen lehetővé.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


