Az ítélet nem jogerős
Holokauszttagadás miatt három évre próbára bocsátottak egy férfit
A Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondott ki csütörtökön egy férfit a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűnei nyilvános tagadása bűntettében, és három évre próbára bocsátotta.
2016.01.21 16:03MTIA Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a vádlott 2012. június 17-én, Budapesten, az 56-osok terén a Horthy Miklós Tisztelői Baráti Kör által a Horthy Miklós kormányzó becsületéért címmel meghirdetett, előzetesen bejelentett nyilvános demonstráción a szervezők felkérésére nyitóbeszédet mondott.
Beszédében összefüggő szövegkörnyezetből kiragadott idézeteket olvasott fel Kertész Imre Sorstalanság című művéből, amivel azt akarta bizonyítani, hogy nem volt holokauszt.
Az általa kiragadott idézetek konklúziójaként az ötven-hetven tagú hallgatóság előtt emelt hangon többször kijelentette, hogy "Idézem Kertész Imrét: Nem volt Holokauszt, ismétlem nem volt Holokauszt!".
Mindezek alapján a Budapesti XIV. és XVI. kerületi Ügyészség a férfit a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűnei nyilvános tagadása bűntettével vádolta, és felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól - áll a közleményben.
A vádlott beismerő vallomást tett, valamint a bíróság megtekintette a demonstráció nyitóbeszédéről készült videofelvételt is.
A bíró az ítélet szóbeli indoklásában rámutatott, hogy a vádlott gyűlöletkeltésre, uszításra alkalmas magatartást tanúsított, mindemellett az orvosszakértői vélemény kimondta, hogy a bűncselekmény elkövetésekor enyhe fokban korlátozott volt tette következményeinek felismerésében.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott védője felmentésért fellebbezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:57 Egyeztet a hódmezővásárhelyi és a szabadkígyósi önkormányzat a Wenckheim-kastélyról
- 6:55 Magyar Péter: már a teljes politikai elit támadja Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot
- 22:50 Leszállás közben hátast dobott egy repülőgép a torontói Pearson repülőtéren - videó
- 20:11 Sulyok Tamás kitüntette Aleksandar Vucic szerb elnököt
- 18:58 Kedden és szerdán lezárások lesznek Budapesten delegáció közlekedése miatt
- 16:56 Hétfő estétől elrendelték a vörös kódot a hideg idő miatt
- 14:54 Ferenc pápa állapota további kórházi kezelést tesz szükségessé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06