Róka és macska is az áldozatok között
Súlyos madármérgezés történt a Balaton-felvidéken
A Nagydém melletti gyepterületen találtak rá az állati tetemekre, amelyek között frissebbek és régebbiek is voltak, az állatok mérgezése feltételezhetően hónapok óta tart.
2016.01.20 11:20MTI
Az elmúlt húsz év egyik legsúlyosabb mérgezését követték el védett madarak és más állatok ellen a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, az elhullott állatok összességében több mint egymillió forint természetvédelmi értéket képviselnek - közölte a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának zoológiai és ökológiai szakreferense szerdán.
Szinai Péter elmondta, hogy a Nagydém melletti gyepterületen találtak rá az állati tetemekre, amelyek között frissebbek és régebbiek is voltak, az állatok mérgezése feltételezhetően hónapok óta tart.
Hozzátette, a pusztítás elsődleges célpontjai a madarak lehettek, amelyek nagy számban élnek az érintett területen fontos táplálékuk, a sok pocok miatt, valamint erre enged következtetni az is, hogy a csalétket nyílt területre helyezték, így a madarak messziről észrevehették.
A szakember közölte: 23 egerészölyvet, 9 hollót, egy macskabaglyot, két rókát és egy házimacskát mérgeztek meg, négy fácánt és egy házigalambot pedig mérgezett csaliként helyeztek ki.
A lakosságtól érkezett bejelentés alapján múlt vasárnap ment ki a helyszínre a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őre, majd az igazgatóság további szakemberei, a rendőrség és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közreműködésével folytatódott a helyszínelés, amelyet keresőkutya is segített - összegezte a zoológiai és ökológiai szakreferens, hozzátéve, hogy méreggel való visszaélés és természetkárosítás ügyében nyomoz a rendőrség.
Szinai Péter elmondta, hogy a legnagyobb számban elhullott egerészölyv sem vadgazdálkodási, sem más jellegű kárt nem okoz, hiszen túlnyomórészt pockokkal táplálkozik, amivel inkább hasznot hajt, így a leggyakoribb indokként jelentkező, vélt károkozással nehezen magyarázható a cselekmény.
Hozzátette: hasonló eset leginkább az alföldi apróvadas területeken jellemző, ahol zömében szőrmés ragadozókat mérgeznek meg.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén legutóbb két éve Somogy megyében mérgeztek meg réti sasokat, ekkor másodlagos mérgezés történt, a madarak mérgezett rókatetemből ettek - fűzte hozzá.
Az elmúlt húsz évben több száz hasonló eset történt, jogerős bírói ítélet azonban még nem született, hiszen a bizonyításhoz tetten kellene érni az elkövetőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06