Szívinfarktus gyanújával
Kórházba került az ORÖ elnöke
Hegedüs István szívinfarktus gyanújával, eszméletlen állapotban került kórházba.
2016.01.18 12:07MTIAz Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke kórházba került. A hivatalvezető azt közölte, hogy elmarad a szervezet hétfőre összehívott rendkívüli közgyűlése, amelyet azonban vitatott módon 27 képviselő megtartott és új megbízott elnököt választott a szervezet élére.
Buri Edina hivatalvezető a szervezet budapesti székházában összegyűlt képviselőkkel közölte: hétfő reggel értesítették telefonon arról, hogy Hegedüs István szívinfarktus gyanújával, eszméletlen állapotban kórházba került. Elmondta, az elnök akadályoztatása miatt nem tartható meg a rendkívüli közgyűlés.
Ezt követően a képviselők egy része elhagyta az ülés helyéül szolgáló termet.
Azonban a rendkívüli közgyűlést kezdeményező, többségben lévő csoport 27 képviselővel mégis megtartotta az ülést, amelyen - zárt ajtók mögött - döntöttek a hivatalvezető foglalkoztatásának azonnali megszüntetéséről, valamint arról, hogy méltatlansági okokból felfüggesztik Hegedüs Istvánt az elnöki tisztségéből és méltatlansági eljárást kezdeményeznek ellene a bíróságon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06