Kártérítés jár
Magyar ingatlankezelő javára döntött a strasbourgi bíróság
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kártérítést ítélt meg kedden a budapesti bejegyzésű Miracle Europe Ingatlankezelő Kft.-nek, mert a törvényszék szerint a cég peres ügyében a magyar állam megsértette a tisztességes tárgyaláshoz való jogot.
2016.01.12 15:43MTIA strasbourgi bíróság egyhangúlag elfogadott ítélete értelmében a magyar államnak három hónapon belül 11 ezer euró (3,4 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizetnie a felperesnek a jogsértés miatt.
A testület kimondta, ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével, hogy a cég perének tárgyalását egy területileg nem oda tartozó bíróságra helyezték át.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága közleményében arról tájékoztat, hogy a Miracle Europe Ingatlankezelő Kft. kártérítési keresetet nyújtott be a Semmelweis Egyetem ellen egy jogvita miatt. A keresetet Budapesten tárgyalták volna, azonban az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke élve mérlegelési jogkörével a Fővárosi Törvényszék előtt indított gazdasági per tárgyalására végül a Zalaegerszegi Törvényszéket jelölte ki. A döntést az ügy ésszerű időn belül való elbírálásának szükségességével indokolták.
A keresetet a Zalaegerszegi Törvényszék, majd a Pécsi Ítélőtábla és a Kúria is elutasította. A cég 2013 júniusában fordult a strasbourgi bírósághoz, azután, hogy az Alkotmánybíróság elutasította az ügyben benyújtott panaszát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


