Havi 3-15 ezer forint
Czunyiné időben szól: szeptembertől ismét nőnek a pedagógusbérek
A nem oktatói kör számára 150 ezer forintos bérminimumot határoztak meg, amelyet az intézmények gazdálkodnak ki.
2016.01.06 11:13MTI
freedigitalphotos.net/Stuart Miles
Szeptembertől ismét nőnek, 3,4 százalékkal emelkednek a pedagógusbérek, ami havonta 3-15 ezer forint közötti összeget jelent az érintetteknek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Czunyiné Bertalan Judit sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány 2013-ban indította el a rendszerváltás utáni legnagyobb béremelési programot, amely 2017-ig tart, és öt év alatt átlagosan mintegy 50 százalékos emelést jelent.
Az államtitkár példaként említette, hogy egy főiskolai végzettségű, I. kategóriába tartozó, 19 éve dolgozó tanár 2013-ban 149.145 forintot keresett, 2015 szeptemberében ez az összeg 257.150 forintra emelkedett, 2017-ben pedig 274.050 forint lesz.
Egyetemi végzettség esetén 2013-ban 172.900 forintot keresett egy pedagógus, ez tavaly 283.794 forintra nőtt, 2017-ben pedig 304.500 forintra emelkedik majd.
Pedagógus II. besorolás esetén jelenleg egy főiskolai végzettségű pedagógus 282.865 forintot keres, amely 2017-ben 301.455 forintra nő, míg egyetemi végzettség esetén a jelenlegi 312.173 forintról 334.950 forintra.
Czunyiné Bertalan Judit hangsúlyozta, a béremelés garanciái az életpályamodellben és a költségvetésben is biztosítottak.
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a felsőoktatásban is elindult a már korábban bejelentett béremelés. Így január elsejével az oktatói-kutatói kör bére első lépésként 15 százalékkal nőtt, amit 2017-ben és 2018-ban további 5-5 százalékos emelés követ.
Az egyetemi tanárok bére például jelenleg 437 ezer forint, ami 2018-ra eléri az 554 ezer forintot - magyarázta. Az államtitkár hangsúlyozta: a bértábla rendezésének költsége összesen 15,8 milliárd forint, amit teljes egészében tartalmaz a költségvetés.
Hozzátette, 2008 óta a felsőoktatásban a bértábla nem változott, a jövedelemszint ugyan módosult, csaknem 20 százalékkal, de ennek az intézmények közötti és belüli eloszlása nem volt egyenletes.
Elmondta azt is, hogy a nem oktatói kör számára 150 ezer forintos bérminimumot határoztak meg, amelyet az intézmények gazdálkodnak ki. Ez a teljes rendszer szintjén ötmilliárdot jelent, ami a felsőoktatási költségvetés egy százaléka - fűzte hozzá Palkovics László.
Megemlítette, hogy a felsőoktatás átalakításáról szóló stratégia elfogadása után először strukturális átalakítások zajlottak, amelyek után ebben az évben elkezdődhetnek a tartalmi átalakítások is. Utóbbinak része lesz majd az új nemzeti kiválósági program, amelynek részleteit nemsokára bejelentik - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


