Privatizációs bevétel kell
Főgáz: még készül az esetleges privatizációt előkészítő elemzés
A piacvizsgálat már a nyár végén befejeződött, de a Fővárosi Gázművek Zrt. még önkormányzati tulajdonban lévő hányadának esetleges értékesítését előkészítő elemzés még nem készült el - mondta el Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes az MTI-nek.
2008.10.26 09:26MTIA főpolgármester-helyettes nem hagyott kétséget afelől, hogy privatizációs bevétel kell, mert - magyarázta - a tervezett több mint 30 nagy projekt 700-800 milliárd forintos költségéhez szükség van forrásokra. Hagyó Miklós hozzáfűzte: a főváros által biztosított minden egyes forinthoz az Európai Unió három forint támogatása járul. Ilyen lehetőséget nem szabad elszalasztani - mondta a főpolgármester-helyettes -, ezért a "családi ezüstből" is érdemes áldozni.
A főváros 2009-2010. évi költségvetései jelentős hiánnyal számolnak, így az európai uniós támogatásokhoz szükséges saját erő biztosításának elengedhetetlen feltétele a bevételek növelése. A fővárosnak 50 százalék plusz egy szavazata van a 32,245 milliárd forint jegyzett tőkéjű gázszolgáltató társaságban, a kisebbségi tulajdonos pedig a német RWE csoporthoz tartozó RWE Gas International B.V. A korábbi tájékoztatás szerint a német tulajdonosnak elővásárlási joga van a főváros birtokában lévő részvénypakettre.
A Főgáz tavaly 2,235 milliárd köbméter gázt értékesített, a menedzsment számításai szerint az idén ennél csaknem 10 százalékkal kevesebb lesz az értékesített mennyiség. Az idén a konszolidált árbevétel várhatóan mintegy öt milliárd forinttal, több mint 195 milliárd forintra emelkedik. A társaság a múlt évi nyolc milliárd forintot meghaladó adózott nyereséghez képest 2008-ban mintegy hat milliárd forintot vár. A társaság több mint 40 milliárd forint értéken nyilvántartott vagyonnal rendelkezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


