Egy lengyel cégtől csaltak ki sok pénzt
Csaló gabonakereskedőket ítéltek el jogerősen Szegeden
Jogerősen három és fél év, illetve négy és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden két férfit, akik nagy mennyiségű búza értékesítése ürügyén csaltak ki jelentős összeget egy lengyel cégtől.
2016.01.05 16:02MTIA táblabíróság különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználása vétségében mondta ki bűnösnek tettesként, illetve bűnsegédként a vádlottakat.
Az egyik vádlott és időközben elhunyt társa teherautókkal több ezer tonna földet hordatott egy törökszentmiklósi telephely egyik gabonatárolójába, majd azt csaknem 40 tonnányi búzával letakarták. A fiktív gabonakészletből 3500 tonna étkezési búzát 33 ezer forintos nettó áron eladtak egy cégnek. Az üzletről - a búza eredetének igazolására - szerződés és átadás-átvételi jegyzőkönyv is készült, de ezek valótlan tartalmúak voltak, az eladó nem rendelkezett ennyi gabonával, a vevő pedig a vásárláshoz szükséges pénzzel.
Az új tulajdonos, az ügy másik vádlottja 2010 augusztusában az étkezési búzából 3200 tonnát értékesített közvetítőkön keresztül egy lengyel cégnek. Olyan szerződést kötöttek, amelynek alapján a vevő 1500 tonna ellenértékét előre kifizeti az eladónak. Ez meg is történt, a lengyel vállalkozás a magyar cég számlájára 61,5 millió forintot utalt át, amelyet a vádlott készpénzben felvett. Ezután a vevő tehergépkocsijai megjelentek a telephelyen, hogy a búzát elszállítsák, ám ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a tárolóban javarészt föld van, és csupán 38,94 tonna gabona, amely a föld eltakarására szolgált.
A lengyel cég kára nem térült meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06