Norvég Alap
Az Ökotárs Alapítvány nem lesz részese a támogatási rendszernek
A kormánynak továbbra is az a véleménye, hogy egyes civil szervezetek szabálytalan módon részesülnek támogatásban az alap révén.
2015.12.22 12:47MTIAz úgynevezett norvég alapok további működéséről szóló tárgyalások eredményeképpen a következő támogatási ciklusban az Ökotárs Alapítvány nem lesz részese a támogatások odaítélésének és kihelyezésének - közölte a Miniszterelnökség kedden.
Közleményükben azt írták: az Ökotárs működésével kapcsolatban megfogalmazott kormányzati kifogások miatt alakult ki a vita Norvégiával, és azok továbbra is érvényesek. Ezzel együtt - mint kiemelték - a magyar kormány sikeresnek ítéli meg a Norvégiával az elmúlt hónapokban folytatott tárgyalásokat. "A megállapodás eredményeként egyrészt biztosított Magyarország teljes szuverenitása, vagyis a jövőben idegen kormány, a magyar kormány együttműködése és ellenőrzése nélkül nem tud támogatást osztani hazánkban" - fogalmazott a Miniszterelnökség.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára december 9-én jelentette be, hogy Magyarország megállapodott a Norvég Civil Támogatási Alappal, így folytatódhatnak a kifizetések. Kifejtette: a kormánynak továbbra is az a véleménye, hogy egyes civil szervezetek szabálytalan módon részesülnek támogatásban az alap révén. A megállapodás ténye azonban azt tükrözi, hogy Magyarországon megfelelően működnek a jogérvényesítési mechanizmusok, és a kormány tiszteletben tartja a jogszerűség követelményét - tette hozzá.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter december 10-én elmondta: a program újraindulásával az alapból felhasználható lesz 37-40 milliárd forint, az elszámolási időszakot pedig meghosszabbítják 2017. áprilisig; így befejeződhetnek a 2007-2013 közötti pályázati programok. Akkor azt is elmondta, hogy a 2014-2020-as időszak esetében még vita van arról, hogy a norvég pénzeket ki ossza ki. A magyar kormány ragaszkodik ahhoz, hogy nála legyen a marsallbot - fogalmazott.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tavaly novemberben tett feljelentéseket "a norvég alapok vizsgálata során megállapított szabálytalanságok" miatt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezután nyomozást rendelt el költségvetési csalás gyanúja miatt a norvég alapok ügyében ismeretlen tettes ellen. A NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága idén októberben közölte, hogy megszüntették a nyomozást, mivel annak "adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése".
Az ügyben érintett Ökotárs Alapítvány üdvözölte a Norvég Civil Támogatási Alappal összefüggésben ellenük és az általuk támogatott 17 szervezet ellen folyó nyomozás megszüntetését. Közölték ugyanakkor, hogy az Ökotárs és partnerei, az Autonómia, a DemNet és a Kárpátok alapítvány adószámának sorsa "továbbra is a bíróság kezében van", de minden jogorvoslati fórumot megkeresnek, hogy bizonyítsák álláspontjukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06