Vona lerombolná az RTL és a TV2 székházait
Iránból hívna választási megfigyelőket a Jobbik
Iránból hívna választási megfigyelőket a Jobbik elnöke; Vona Gábor erről pártja és a Magyar Gárda 1956-os megemlékezésén beszélt csütörtökön Budapesten.
2008.10.23 18:34MTI, Fotó: MTIVona Gábor ötszáz-hatszáz ember előtt az Andrássy út és a Deák tér között, a Bajcsy-Zsilinszky út egy kordonokkal teljesen körbezárt részén elmondta, hogy a 2010-ben esedékes parlamenti választásokra Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöktől kér megfigyelőket. Mint fogalmazott, ha majd az iráni Forradalmi Gárda tagjai cirkálnak a fővárosban, meglátjuk, hogy ki meri eltüntetni a Jobbik hirdetményeit.
A párt elnöke arra is kitért, hogy ha hatalomra kerülnek, megszüntetik az RTL Klub és a TV2 televíziókat, a székházukat pedig földig rombolják. A rendezvényen felszólalt Nick Griffin, a Brit Nemzeti Párt (BNP) elnöke is, aki azt mondta, reméli, hogy az Európai Parlamentben találkozhatnak majd a Jobbik képviselőivel és közös erőt alkothatnak. A BNP elnöke hazájában folyamatosan uszít a bevándorló közösségek ellen, a brit parlamenti pártok fajgyűlölő politikával vádolják.
A párt idén májusban egy képviselőt be tudott juttatni a londoni városháza 25 tagú választott testületébe - tanácsnokával mind a baloldal, mind a konzervatívok képviselői azonnal hivatalosan megtagadták az együttműködést. A Jobbik és a Magyar Gárda megemlékezésén, amelyre csak szigorú rendőri ellenőrzés után léphettek be az arra kíváncsiak, felszólalt Morvai Krisztina, a Jobbik EP listájának vezetője is, azt hangsúlyozva, hogy demonstrálni kell, meg kell mutatni, mekkora az ereje a nemzeti oldalnak. A rendezvény végén a nagygyűlés résztvevői békésen szétszéledtek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


