Fogyasztóvédelem
Vigyázzanak a karácsonyi fényfüzérekkel: közel 60 százalékuk hibás
Az idén vizsgált karácsonyi fényfüzérek 58,8 százaléka nem felelt meg a termékbiztonsági követelményeknek, bár javuló a tendencia: ez csaknem 30 százalékkal kevesebb, a tavalyi értéknél, akkor a termékek 87,5 százaléka volt hibás.
2015.12.16 20:20MTI
Vermes Bella, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán elmondta: 2014-ben 32 fényfüzérből 28 nem volt megfelelő, ezzel szemben az idei 17 fényfüzérből 10 nem tett eleget a szabályoknak. Az ellenőrzések pedig folytatódnak szupermarketekben, boltokban és piacokon egyaránt - tette hozzá.
A szóvivő azt javasolta, hogy a karácsonyi fényfüzérek vásárlása előtt tájékozódjanak az NFH honlapján lévő biztonságos fényfüzérek listájáról, a vásárláskor vizsgálják meg a kiállított mintapéldányt, győződjenek meg arról, hogy melyik cégtől veszik az adott terméket, a vásárlás után pedig őrizzék meg a nyugtát, amelyen egyébként a kereskedő köteles elérhetőségét feltüntetni. Sok esetben - főleg piacokon - egy számológépből nyomtatott szalagot adnak hivatalos nyugta helyett, ezért érdemes a számlát is ellenőrizni.
Reklamáció a blokkra hivatkozva lehetséges, ugyanakkor hibátlan termékeket nem köteles kicserélni a kereskedő, de az ilyen jellegű ígéreteket ajánlatos az eladóval a számlára íratni, hogy igazolható legyen a cserére feljogosító ígéret - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06