Segítség
Gyermekmentő gépkocsit adományozott a Lego Csoport Nyíregyházának
A legkorszerűbb orvosi technológiával felszerelt, mintegy 35 millió forint értékű gyermekmentő gépkocsit adományozott a dán Lego Csoport az Országos Mentőszolgálat nyíregyházi állomásának.
2015.12.11 05:30MTI
FB OMSZ - szon.hu
Pápai György, a mentőszolgálat észak-alföldi regionális szervezetének igazgató-főorvosa a sürgősségi esetkocsi átvételekor kiemelte, hogy a Mercedes típusú mentőautót minden olyan orvosi eszközzel felszereltette az adományozó, amellyel a legsúlyosabb eseteket is biztonsággal el tudják látni. A kocsiban rendelkezésre állnak például a legkorszerűbb keringés- és légzésbiztosítók, teströgzítők, sőt égési sérültek ellátásának az első lépéseit is megtudják tenni a mentők.
Az igazgató-főorvos tájékoztatása szerint az esetkocsit az átadást követően rögtön munkába állítják a nyíregyházi mentőállomáson, ahol a mentőautó személyzetét is kiképzik a csúcstechnológiájú eszközök használatára.
Pápai György megemlítette azt is, hogy ilyen nagy értékű adomány még nem volt a mentőszolgálat történetében, ahol egyébként pályázati támogatásból országos szinten 200 új kocsi állítottak munkába a közelmúltban.
Székelyföldi Zoltán, a nyíregyházi Lego-gyár üzemi tanácsának elnöke - aki Tóth Csaba humánerőforrás-igazgatóval együtt adta át az esetkocsit - elmondta, hogy a Lego Csoport helyi közösségi szerepvállalás programja keretében gyermekintézményeket és kórházakat támogat dolgozói ötletei alapján. A támogatásokat finanszírozó Lego Alapítvány az idén 30 projektre 66 millió forintot adományozott, építettek például játszótereket, vásároltak számítástechnikai eszközöket iskoláknak, valamint táboroztattak halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket is.
Jászai Menyhért, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s alpolgármestere az adományt a 120 ezres város nevében megköszönve hangsúlyozta, hogy a Lego-gyár, ahol jelenleg közel két és fél ezren dolgoznak, rendszeresen kiemelkedő szerepet vállal a nyilvános rendezvények szervezésében, és adományaival nemcsak Nyíregyháza, hanem a környék településeit is segíti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


