Ellátás
Meleg ételt oszt a hajléktalanoknak a PM
Egy felmérés szerint a nagycsaládosok körében a 2010-es 21 százalékról 2014-re már ötven százalékosra nőtt a szegénységi arány.
2015.12.10 16:21MTIA Párbeszéd Magyarországért a téli krízisidőszak alatt vagyis február végéig, március elejéig minden szombaton kétszáz adag meleg ételt oszt ki a hajléktalanoknak Budapesten, illetve vidéki városokban - mondta a párt társelnöke csütörtöki, a fővárosi Blaha Lujza téri aluljáróban tartott sajtótájékoztatóján.
Szabó Tímea úgy fogalmazott: csütörtökön tartják az emberi jogok világnapját, de Magyarországnak nincs túl sok oka az örömre, mert a kormány ""baltával faragja a magyar emberek jogait". A KSH statisztikáiból kiderül, hogy másfélmillió ember havi nettó jövedelme kevesebb 55 ezer forintnál, közel négyszázezer ember jövedelme pedig "alulról súrolja" a 70 ezer forintot - mondta. Eközben egy felmérés szerint a nagycsaládosok körében a 2010-es 21 százalékról 2014-re már ötven százalékosra nőtt a szegénységi arány - tette hozzá.
Tavaly már harmincezer hajléktalan élt Magyarországon, akiknek a kormány nem segíteni akar, mert az "üldözésükben látja a megoldást" - emelte ki a politikus.
A sajtótájékoztatón részt vett a korábban fekete ruhás nővérként ismertté vált Sándor Mária, aki azt mondta, hogy a Sándor Mária és Társai, Magyarország a magyar egészségügyért nevű civil társaságuk minden olyan rendezvényre elmegy, ahol a szegény emberekért, a kisebbségekért, az elnyomottakért állnak ki. Szavai szerint bármely párt hívja őket ilyen eseményekre, azokon részt vesznek, mert úgy érzik, ők is azok közé tartoznak, akikkel a kormány nem akar kommunikálni és akiken nem akar segíteni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


