Szavaztak
Domiterné Molnár Annamáriát választották polgármesternek a Vas megyei Rátóton
A második helyen Horváth Attila János végzett 13 szavazattal, a harmadik pedig a Munkáspárt jelöltje, Fehérvári Zsolt István lett 3 szavazattal.
2015.12.07 07:34MTIDomiterné Molnár Annamáriát választották meg polgármesternek vasárnap a Vas megyei Rátót községben megtartott időközi választáson - közölte a település jegyzője az MTI-vel.
Kelemen Marcell elmondta, hogy a 268 lelkes településen azért kell időközi voksolást tartani, mert a tavaly ősszel függetlenként polgármesterré választott Málics Ferenc elhunyt.
Ismertetése szerint a szavazásra jogosult 233 választópolgár közül 110-en járultak a szavazóurnához, a 107 érvényesen leadott szavazat közül 91-et kapott a polgármesternek megválasztott Domiterné Molnár Annamária független jelölt. A második helyen a szintén függetlenként indult Horváth Attila János végzett 13 szavazattal, a harmadik pedig a Munkáspárt jelöltje, Fehérvári Zsolt István lett 3 szavazattal.
Domiterné Molnár Annamária eddig is tagja volt a képviselőtestületnek, alpolgármesterként irányította az önkormányzat munkáját, ezért képviselői helyére a települési listáról került be az akkor legtöbb szavazatot kapott, de mandátumot nem szerzett jelölt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


