Kifizetések
MÁK: nem a kincstár felelős a bérek esetleges csúszásáért
Nem a Magyar Államkincstár (MÁK) felelős a bérek esetleges csúszásáért, a kifizetéseket az intézmények indítják. Pénteken több intézmény már elutalta a béreket.
2015.12.04 21:52PavlovicA MÁK pénteki közleményében ismertette: a MÁK a jogszabályban előírt határidőre elkészítette a novemberi főszámfejtést, az ehhez kapcsolódó utalási állományokat és listákat, amelyeket december 2-ig megküldött az intézményeknek. A munkabért - ahogyan eddig is - az intézmények indítják saját banki számlájukról. A kincstár tehát nem felelős a sajtóban az utóbbi napokban említett állítólagos csúszásokért.
A számfejtés az előírásoknak megfelelően a tárgyhónap utolsó munkanapján indult. A központosított illetmény-számfejtő rendszer (KIRA) időben készítette el a számfejtést, az ehhez kapcsolódó utalási állományokat és listákat, melyeket a kincstár december 2-án átadott az intézményeknek, és erről az e-Adat rendszeren keresztül tájékoztatást is küldött. A munkabér indítását, mint eddig is, az intézmények végzik - fejtette ki a MÁK.
A közlemény kitér arra is, hogy a kincstár az illetmény-számfejtő rendszerek közötti átállás megkönnyítésére - rendkívüli fejlesztéssel - lehetőséget biztosított az intézményeknek arra, hogy a november 5-16. közötti átállási időszakban jelentkező és az előre látható kifizetéseket még a régi (KIR3) rendszerben utalhassák. Erről időben, körlevélben tájékoztatta az intézményeket - teszik hozzá.
A közszolgálati jogviszonnyal rendelkezőknek a hónap 5., a közalkalmazottaknak és a munkatörvénykönyve hatálya alá tartozó foglalkoztatottaknak a hónap 10. napjáig kell megkapniuk a munkabérüket valamennyi intézményben a jogszabályokban foglaltak szerint.
A kincstár felhívja a figyelmet: a jogszabályban előírt határidők eltérhetnek az intézményekben eddig kialakított utalási gyakorlattól. A MÁK azt kéri, akik fizetési késedelmet tapasztaltak, jelezzék a kincstár honlapján lévő kira.info@allamkincstar.gov.hu e-mail címen. A kincstár haladéktalanul felveszi az érintett intézménnyel a kapcsolatot, és tisztázza a késedelem valódi okát.
A kincstár munkatársai továbbra is azon dolgoznak, hogy az érintettek a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően időben megkapják járandóságukat - hangsúlyozza közleményében a MÁK.
Dancsó József az M1-en elmondta: az a legszerencsésebb, ha a munkavállalók a munkáltatójuknál érdeklődnek arról, mikor érkezik a fizetésük. Kiemelte: ők azt látják, hogy pénteken már 89 tankerület indította el a kifizetéseket a tanárok számára, ők valószínűleg hétfőn fogják megkapni illetményüket. Hozzáfűzte: az intézmények zöme már december 2-án és 3-án is utalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06