Nem sértett jogszabályt
Haszonbérleti szerződések: jogerősen is pert nyert a Hortobágyi Nemzeti Park
Két támadott haszonbérleti szerződés ügyében is azt állapította meg a bíróság, hogy nem sértett jogszabályt a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) azok megkötésekor.
2015.12.04 15:16MTIA Debreceni Ítélőtábla jogerős határozatáról a HNP kommunikációs munkatársa tájékoztatta pénteken az MTI-t.
Kánai Edina közlése szerint a táblabíróság mindkét esetben megállapította, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a nyertes pályázó, a pályázati eljárás és a szerződéskötés során nem sértett, nem került meg jogszabályt, a megkötött haszonbérleti szerződések nem ütköznek a jó erkölcsbe.
Emlékeztetett rá: 2014 decemberében több, a haszonbérbeadásra irányuló pályázati eljárásban nem nyertes pályázó kezdeményezett peres eljárást a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a nyertes haszonbérlő ellen, a haszonbérleti szerződés érvénytelenségének megállapítása érdekében.
A Debreceni Törvényszék e két ügyben lefolytatta a bizonyítási eljárást, és elutasította a felperesek keresetét. Az ítéletek ellen a felperesek fellebbezést nyújtottak be, azokat azonban a Debreceni Ítélőtábla elutasította - közölte Kánai Edina.
A további keresetek ügyében még nem született ítélet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


