Illegális bevándorlás
Felmentették a halálos áldozatokkal járó tiszai embercsempészet vádlottjait
Felmentette a bűnszervezetben elkövetett embercsempészés vádja alól a Szegedi Járásbíróság csütörtökön azt a két férfit, aki az ügyészség szerint részt vett 2009-ben a Tiszán, Szeged alatt történt, tizenöt halálos áldozattal járó ügyben. Az ítélet nem jogerős.
2015.12.03 11:12MTIA vádirat szerint a Szlovákiában élő, koszovói származású elsőrendű vádlott szervezőként, a vajdasági magyar másodrendű vádlott pedig végrehajtóként olyan bűnszervezetben vett részt, amely jelentős összegekért illegálisan migránsokat szállított Nyugat-Európába. A koszovói férfi Svájcból szervezte meg és irányította társai összehangolt tevékenységét.
A bűnszervezet tagjai 2009. október 14-én 18 koszovói albán állampolgárnak nyújtottak segítséget ahhoz, hogy illegálisan átlépjék a szerb-magyar határt. A határsértőket a Tiszán motorcsónakkal akarták átjuttatni Magyarországra, mivel tartottak a fokozott szárazföldi ellenőrzéstől. A hajó túlterheltsége, valamint a rossz időjárási viszonyok és a folyó erős hullámzása miatt azonban a jármű felborult, tizenöten a vízbe fulladtak, csak egy albán férfi és két kiskorú gyermeke élte túl a tragédiát.
A migránsokat a folyó magyarországi túlpartján - a vád szerint - a vajdasági vádlott és több ismeretlenül maradt társa várta, akik a baleset miatt elhagyták a helyszínt.
Kóbor Jenő bíró a felmentő ítélet indoklása során kifejtette, az eljárás során feltárt közvetett bizonyítékok szerint lehetséges, hogy a - Magyarországon embercsempészés bűntette miatt korábban már elítélt - vádlottak elkövették a bűncselekményt, de kétséget kizáróan nem bizonyítható.
A bíró közölte, a koszovói hatóságoktól beszerzett bizonyítékok egy része a garanciális feltételek meglétének hiánya miatt a magyar eljárásban nem volt felhasználható, másik részük pedig komoly ellentmondásokat tartalmazott.
Hangsúlyozta, több bizonyíték is arra mutat, hogy ezen az éjszakán több jól szervezett embercsempész csoport volt jelen a röszkei határszakaszon, egymást részben átfedő területeken, ezért tevékenységük nehezen elkülöníthető. Volt olyan tanú, akinek a vallomása szerint aznap éjszaka három csónak kelt útra a Tiszán, és kettő partot is ért.
Az eset miatt Szerbiában és Koszovóban csaknem húsz embert ítéltek el embercsempészet miatt.
A bíróság döntése ellen az ügyészség fellebbezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06