Hivatali vesztegetés
Vádat emeltek egy korrupt kalocsai pénzügyőr ellen
A 30 éves pénzügyőr törzsőrmester májusban próbavásárlást hajtott végre egy vállalkozó üzletében, majd 1,5 millió forintot kért azért, hogy az állítólagos szabálytalanságok miatt ne indítson eljárást.
2015.12.03 09:59MTIHivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy kalocsai pénzügyőr ellen a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-t.
Schmidt Gábor közölte: a 30 éves pénzügyőr törzsőrmester májusban próbavásárlást hajtott végre egy vállalkozó üzletében, majd 1,5 millió forintot kért azért, hogy az állítólagos szabálytalanságok miatt ne indítson eljárást. A vállalkozó feljelentést tett, a Terrorelhárítási Központ munkatársai pedig elfogták a pénzügyőrt, amikor a pénzt átvette.
A vádlottnál tartott házkutatás során az is kiderült, hogy a férfi az otthonában a szolgálati lőfegyverén és a hozzá tartozó lőszereken kívül engedély nélkül is tartott lőszereket.
Az előzetes letartóztatásban lévő pénzügyőrt a nyomozó ügyészek hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettén kívül lőszerrel visszaélés bűntettével is vádolják. Az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


