HungaroControl
Sms-ek is szerepet kapnak a légiirányításban
Az sms-ekhez hasonló rövid szöveges üzenetek is szerepet kapnak ezentúl a légiforgalmi irányításban a HungaroControlnál, az újítással többek között a rádiófrekvenciák túlterheltségéből adódó problémáknak kívánja elejét venni a társaság.
2015.12.02 12:04HavariapressAz eddigi élőszavas párbeszéd mellett a rövid szöveges üzenetek is szerepet kapnak ezentúl a légiforgalmi irányításban, a pilóták és a légiforgalmi irányítók közti adatcsere során.
Az újítással, melyhez egy csúcstechnológiás programot vesznek igénybe a légiirányítók, a növekvő légiforgalom miatt egyre telítettebbé váló rádiófrekvenciák használatát kívánják optimalizálni, ezzel javítva a repülésbiztonságot és növelve a magyar légi navigáció kapacitását. Ily módon a rutinfeladatok gyorsan elvégezhetővé válnak, amellett, hogy csökkenhet az irányításban használt hangcsatornák zsúfoltsága is, ráadásul az adatalapú kommunikáció használata kizárja az interferenciák okozta félreértéseket és a fáradtságból adódó hibákat is. Mindezek mellett ezzel a módszerrel rövidebb idő alatt jöhet létre az információcsere, illetve az irányítók ezentúl egyszerre több pilótával is képesek lesznek kommunikálni, ami jelentős mértékben növelheti a légiirányítás kapacitását a magyar légtérben.
A rendszer a napokban lépett élesben is működésbe, a fejlesztők ezzel biztosítanak lehetőséget arra, hogy a légiirányítók már a 2016-os intenzív nyári szezon beindulása előtt, készségszinten begyakorolhassák a használatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


