Kábítószer- és alkohol-
Függő gyerekeknek nyit rehabilitációs otthont a református egyház
"A gyerekek önként jönnek ide, és a terápia során sem lesznek bezárva az intézmény falai közé. Itt nincsenek rácsok, fegyőrök, de még biztonsági őrök sem"
2015.11.29 13:16MTI
Kábítószer- és alkoholfüggő gyerekeknek nyit rehabilitációs otthont Ráckeresztúron a Magyarországi Református Egyház (MRE) Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója (KIMM).
A harminc gyerek befogadására alkalmas otthonba december 1-jén költözhetnek be azok a 10 és 18 év közötti fiúk, akik valamilyen függőségben érintettek, legyen az kémiai vagy viselkedési, például számítógép-, illetve Facebook-függőség.
Ráckeresztúron 1986 óta működtet drogterápiás otthont a KIMM, az alapító, Victorné Erdős Eszter vezetésével, a most nyíló, 444 millió forintból felépült otthon külön épületegyüttesben, kifejezetten gyerekek számára kialakított, saját programmal kezdi meg szolgálatát.
Orsolics Zoltán Zénó, az új otthon és program szakmai vezetője elmondta: a három-hat hónapos terápia célja, hogy a fiatalok megismerjék önmagukat, és ráébredjenek arra, hogy "tisztán, józanul is lehet, sőt érdemes élni".
"A gyerekek önként jönnek ide, és a terápia során sem lesznek bezárva az intézmény falai közé. Itt nincsenek rácsok, fegyőrök, de még biztonsági őrök sem" - tette hozzá.
"Mi adunk egy lehetőséget. Lesz, aki ezt úgy fogja értelmezni, hogy kicsit megpihen, és lesz, akinek komoly célja a változás. Mind a kettőre nyitottak vagyunk. Egy ilyen közegben ugyanakkor nagyon hamar megszülethet a fiatalban a változás vágya" - fogalmazott a szakmai vezető.
Kitért arra, hogy a házban 15 munkatárs: pszichiáter, pszichológus, addiktológus, szociális munkás, négy tanár, oktatásszervező, szociális gondozó és ápoló foglalkozik majd a gyerekekkel.
A szakemberek kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy elkötelezettek legyenek a tinédzserek iránt, és hogy "finoman és érzékenyen dolgozzanak", hiszen sok "sérült, deviáns srác lesz itt, akit mindenhonnan kicsaptak, akit mindenki elhajtott, bántott". A cél pedig az, hogy "egy kicsit megnyugodjanak, és meg lehessen őket szólítani" - mondta Orsolics Zoltán Zénó, aki a 90-es években, tizenévesen maga is heroinfüggő volt.
A beköltöző fiatalok szoros napirend elé néznek. Délelőtt tanórákon és csoportfoglalkozásokon vesznek részt. Az otthonnak saját tornacsarnoka is van, ahol mindennap lesz tornaórájuk a gyerekeknek. Külön épületben alakították ki azt a műtermet, ahol művészetterápiás foglalkozásokat tartanak, és a műhelyt, ahol szerelhetnek, barkácsolhatnak, mivel a "fiúknak fontos a villáskulcs és a benzinszag" - vallják az intézmény munkatársai.
A rengeteg terápia egyik alapeleme a verbális fejlesztés. "Olyan lesz, mint egy kis életműhely és egy főiskola keveréke". Fontos, hogy idővel komfortosan érezzék magukat csoporthelyzetben, ahol szembe kell nézni a másikkal, és megtanuljanak nyíltan beszélni önmagukról. Minden fiúnak lesz azonban egy saját mentora is, akivel egyénileg is beszélgethet.
A rehabilitáció fontos része az élményterápia, ami önismereti célt szolgál. Ehhez a kertben felépítettek egy kötélpályát, amelyet egyénileg és csoportosan is használnak majd. Új elem, hogy vegyítik a család- és az élményterápiát, hiszen a leghatékonyabb drogterápia a "beágyazott közeggel együtt" kezel, kiskorúak esetén pedig ez a család, a szülők és a testvérek.
"A gyerekek lakóhelyén és lakóhelyi környezetükön nem tudunk változtatni, de talán tudunk olyan motivációt, inspirációt adni, ami elég ahhoz, hogy a család változtasson" - mondta a szakmai vezető, hozzátéve: sok pozitív tapasztalata van olyan kamaszokkal, akik nemcsak abbahagyták a drogozást, de önkéntes prevencióba is kezdtek. Ha egy kamasz új értékrendet kap, amivel azonosulni tud, nemcsak megváltozik, de "ő maga mondja a haverjainak, hogy hülyeség, amit csinálnak, és lehet másként is" - jegyezte meg.
Szintén az élményterápia eszköze a "Tékozló fiú kertje", amely Kő Boldizsár szobrász, játszótértervező munkája. A mesterséges tó körül kialakított játszótér végigvezet a bibliából ismert történeten. A tékozló fiú, amikor elindul, erőpróbákra számít, ezért kikéri apjától a vagyon rá eső részét, és a kapott pénzből "menőzik". A kert első állomása, az "erőerdő", ennek megfelelően az erőfitogtatásról szól: van bokszzsák, mászófal és egy szkanderpad is, ahol a fiatal "megpróbálhatja lenyomni a mentorát, aki ha jó fej, olykor majd hagyja is magát".
A következő állomás neve "részeg örvény", ahol körhintán, mocsarat szimbolizáló, süppedős gumipadon lehet megtapasztalni a talajvesztést.
Továbbmenve - a vagyonát elherdáló, disznópásztornak álló tékozló fiú történetét követve - van egy vályú, "ahol majd megreggelizhet", és egy működő kaloda, ahol - akárcsak a bibliai történet hőse - fogságba is eshet bárki. Az utolsó előtti stáció, a "szembesülés ösvénye" egy labirintus, közepén egy kúttal, amelybe egy tükröt tettek. "A kútba nézés, az önmagára ismerés ugyanis a katarzis ebben a sztoriban". Aki meglátta önmagát, "leülhet egy kicsit meditálni, aztán elindulhat az utolsó állomás, az atyai ház felé".
Az intézményben külön épület a kápolna, amelyet Horváth Gyula belsőépítész tervezett. Orsolics Zoltán Zénó kitért arra is: az otthon egyházi fenntartású és keresztyén elkötelezettségű, de a felvételt kérő fiatalokkal szemben nem elvárás, hogy hívők legyenek. A heti egy bibliaórán és a vasárnapi istentiszteleten megtudnak valamit a Bibliáról, de "a hit csak lehetőség, nem kötelezvény" - fogalmazott.
Az intézménybe való felvételről a szakmai vezető elmondta: fiatalkorúakról lévén szó, elengedhetetlen, hogy a gyerek is akarja, és a szülő is jóváhagyja a terápiát. Ugyanakkor, ha csak a szülő küldené gyermekét, vagy csak a gyerek szeretne részt venni rajta, akkor is érdemes jelentkezni, hiszen a KIMM munkatársai családkonzultáción segítenek a motiváció felkeltésében. A jelentkezés pontos feltételei megtalálhatók a drogmisszió honlapján, a tinirehab.hu oldalon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06