Átadható
Sikeresek voltak a műszaki tesztek a fonódó villamoshálózat vonalán
Sikeresek voltak a műszaki tesztek a Budapesti Közlekedési Központ szerint a budai fonódó villamoshálózat vonalán, így ma délelőtt próbajáratot is indítottak az érintett vonalon.
2015.11.23 12:05HavariapressVasárnap végezte el a szükséges műszaki teszteket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a frissen elkészült budai fonódó villamoshálózat vonalain. A tesztelésben részt vevő villamosok bejárták mind a Széll Kálmán téri ág, mind pedig a Bem rakparti ág vonalát. A Bem rakparti szakaszon teherbírás-méréseket végeztek a HÉV-födémen és a HÉV-alagútban is, s megállapították, hogy a mért teherbírások megfelelnek az előzetesen feltételezetteknek. A sikeres tesztek után hétfőn délelőtt 10 órától próbajárat is indult a fenti vonalakon.
A próbajárat célja az infrastruktúra megfelelőségének ellenőrzése, illetve az esetleges hiányosságok feltárása. Ezt követően kerülhet majd sor a beruházás műszaki átadás-átvételére, valamint a járda- és peronburkolások befejezésére, utcabútorok kihelyezésére és a végleges forgalomtechnikai rend kialakítására. Mától változnak a környék közúti közlekedési korlátozásai is: a Török utcát teljes szélességben megnyitják, így - kisebb korlátozások mellett - a Frankel Leó út nagy része és a Bécsi út érintett szakaszai is újból mindkét irányban járhatóak lesznek. Kivételt képez ez alól a Frankel Leó út Harcsa és Vidra utcák közötti szakasza, ez ugyanis még továbbra is egyirányú marad. A BKK végül arra kéri az autósokat, hogy a villamosvágányokon és azok egy méteres körzetében semmiképpen ne parkoljanak, mert mostantól a nap bármelyik szakaszában számítani kell a vonalon próbajáratú villamosok közlekedésére. A műszaki átvétel lezárása és a kivitelezési munkák befejezése december 23-ára várható, a villamosközlekedés előreláthatóan 2016. január közepén indulhat meg.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06