Fejlesztés
Nyolcszázmilliós fejlesztés fejeződött be a karcagi kórházban
Felújították és bővítették a régi, még 1973-ban létrehozott pszichiátriai épületet, mintegy háromezer négyzetméteren.
2015.11.23 05:34MTIBefejeződött a rehabilitációs szolgáltatás fejlesztése a karcagi Kátai Gábor Kórházban, a beruházás az Észak-alföldi Regionális Operatív Program (ÉAOP) keretében elnyert több mint 806 millió forintos támogatásból valósult meg - közölte az intézmény az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint felújították és bővítették a régi, még 1973-ban létrehozott pszichiátriai épületet, mintegy háromezer négyzetméteren.
A felújított épületrész földszintjére kerültek a járóbeteg-ellátást biztosító kardiológiai, pszichiátriai és mozgásszervi rehabilitációs rendelők, valamint a kapcsolódó kiszolgálóhelyiségek. Az első emeleten a korábbi 27 ágy helyett ma már 36 ágyas elhelyezésre van lehetőség a pszichiátriai rehabilitációs osztályon, a második emeletre pedig a 48 ágyas mozgásszervi rehabilitációs osztály került. A betegszobák háromágyasak lettek és valamennyihez vizesblokk kapcsolódik - olvasható a közleményben.
Az elnyert összegből mintegy 100 millió forint értékben számos, a rehabilitációs munkához szükséges műszert, a gyógytornához és az izokinetikus terápiához használt eszközöket és alapvető informatikai berendezéseket is beszereztek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


