Külföldi sajtó Magyarországról
Kötelezettségszegés: a Financial Times is Pakssal foglalkozik
A tudósítás politikailag érzékenynek nevezi az ügyet, mert húsbavágó módon érinti a magyar miniszterelnök terveit, hogy szorosabb kapcsolatot építsen ki Moszkvával.
2015.11.20 09:14MTI
Brüsszel jelentős csapást mért a 12,5 milliárd euró értékű magyar nukleáris beruházásra - értékelte pénteken a Financial Times brit gazdasági, politikai napilap internetes kiadása, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzés mellőzése miatt a paksi bővítésben.
A honlapon közzétett tudósítás politikailag érzékenynek nevezi az ügyet, mert húsbavágó módon érinti a magyar miniszterelnök terveit, hogy szorosabb kapcsolatot építsen ki Moszkvával, miközben Brüsszel leszoktatná a tagállamokat az oroszenergia-függőségről.
A lap emlékeztet, hogy a kötelezettségszegési eljárás legvégén Magyarország akár súlyos pénzbüntetéssel is kénytelen lehet szembenézni, amennyiben nem sikerül rendezni a vitát.
A tudósítás arról is beszámol, hogy a magyar hatóságok visszautasítják a vádakat, a Miniszterelnökség pedig azt mondta a lapnak: minden vonatkozó hazai, uniós és nemzetközi jogszabályt betartottak, valamint, hogy írásos garanciát kaptak a bizottság előző elnökétől, hogy az erőmű megépülhet a magyar-orosz államközi szerződés alapján.
A lap a levélből is idéz, amely szerint José Manuel Barrosónak nem volt elvi kifogása a megállapodás ellen az Euratom szerződés 103. cikke szerint, amely a tagállamok előzetes bejelentési kötelezettségét szabályozza. A lap azt írja ugyanakkor, hogy a levélben az is benne van, hogy más uniós jogszabályokat, a többi között a közbeszerzésre és az állami támogatásra vonatkozó előírásokat is be kell tartani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06