Lehetőség van alkotmányos kárrendezésre
Quaestor-ügy - Közzétették az Ab határozatát
A határozat megsemmisítette a Quaestor-károsultak kárrendezéséről szóló törvény egyes rendelkezéseit, ugyanakkor kimondta: van lehetőség alkotmányos kárrendezésre.
2015.11.19 20:27MTIKözzétették a Magyar Közlönyben csütörtökön az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozatát, amellyel megsemmisítette a Quaestor-károsultak kárrendezéséről szóló törvény egyes rendelkezéseit, ugyanakkor kimondta: van lehetőség alkotmányos kárrendezésre.
A megsemmisített rendelkezések a határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzétételét követő napon, azaz pénteken vesztik hatályukat.
Az Ab keddi határozata szerint a törvény diszkriminatívan határozta meg a kárrendezésre jogosultak körét, a kárrendezésbe bevont befektetési szolgáltatók esetében pedig aránytalan a tulajdonkorlátozás, és a felkészülési idő sem elegendő. A törvény jelen formájában nem alkalmazható.
A Quaestor-ügy márciusi kipattanása után egy hónappal elfogadott, a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló törvényt magánszemélyek és pénzintézetek támadták meg az Ab-n.
A március elején kipattant ügynek 32 ezer károsultja van. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


