Pótselejtező
Orbán: a norvégok elleni győzelem az önbecsülésről is szól
A miniszterelnök szerint a norvégok elleni két győztes mérkőzés nem csupán a futballról szólt, hanem az önbecsülésünkről is, ezért azok is büszkék lehetnek arra, amire válogatott képes volt, akik egyébként nem kedvelik a focit.
2015.11.17 21:28MTIOrbán Viktor miniszterelnök kedden Szombathelyen a Modern városok program keretében megvalósuló helyi fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón újságírói felvetésre reagált a vasárnap esti mérkőzésre.
Kifejtette: Király Gábor révén a szombathelyiekhez különösen közel állhat ez a győzelem, a vasi megyeszékhelyet pedig a hazai labdarúgás "egyik vidéki fellegvárának" nevezte, ahol egyebek között az Illés Akadémián vagy a Király Gábor által vezetett sportlétesítményben komoly tehetségek nevelkednek.
A miniszterelnök a Szombathelyen épülő Haladás sportkomlexumról kijelentette: az nemcsak az élsportnak és a szurkolóknak épül, hanem a sportolni akaró fiataloknak szüleiknek is, akik számára a gyermeknevelésben komoly támaszt jelenthet a sport, hiszen közös cél, hogy gyermekeikből erős, egészséges felnőtt legyen.
"A sportra költött összegeket nem az élsportra költött összegnek látom, hanem a sok százezer magyar kölökre fordított összegnek"- mondta.
A Szombathelyi Városi Televízió kedd esti műsorának nyilatkozva a miniszterelnök ehhez hozzátette: a válogatott norvégok elleni győzelme "fantasztikus eredmény", amelynek értékét megnöveli, hogy a továbbjutást nem gólkülönbség számolgatásával, hanem egy "férfiasan vívott csatában" harcolta ki a csapat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


