Előzetesben a férfi
Edzés helyett összeverekedtek
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki egy edzés során összeverekedett egyik társával, majd másnap az utcán is megtámadta edzőpartnerét Mezőtárkányban.
2015.11.16 13:58HavariapressA Heves megyei településről pénteken délelőtt kértek rendőri segítséget, mert a falu egyik utcájában egy járókelő megállított egy általa ismert autóst; előbb több ütéssel beverte a kocsi ablakát, majd a járműből kiszálló vezetőre is rátámadt.
A gyalogos ekkor a nála lévő farúddal kezdte ütlegelni a feltartóztatott helyi lakost, és többször felé is szúrt az eszközzel.
A kiérkező rendőrök előállították az ugyancsak helyi lakos dühöngőt a Füzesabonyi Rendőrkapitányságra, ahol kiderült, hogy a támadásnak már volt előzménye, előző este ugyanis a két férfi között szóváltás, majd dulakodás alakult ki a helyi konditeremben.
Az edzőtermi csetepaté miatt az autójában megtámadott 24 éves férfi ellen is eljárás indult, garázdaság gyanújával, támadóját viszont kétrendbeli garázdasággal és testi sértéssel gyanúsították meg, ami miatt az illetékes bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


