Merényletek Párizsban
Az Iszlám Állam tanai a vallás egy eltorzult változatát jelentik
Az Iszlám Állam "értelmetlen" akcióit még a radikálisnak mondott Hamász és a Hezbollah is elítélték.
2015.11.15 10:08MTI
Forrás: Youtube
A párizsi merényleteket is magára vállaló Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet nem tekinthető muzulmánnak- mondta Rostoványi Zsolt iszlámkutató vasárnap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
A kutató hangsúlyozta: a szervezet által képviselt tanok messze állnak az igazi iszlámtól, inkább a vallás egy eltorzult változatát jelentik.
"Az Iszlám Állam nem az igazi iszlámot képviseli, csak felhasználják a vallást céljaik megvalósítása érdekében" - tette hozzá.
A fentiek fényében fontos különbséget tenni még az iszlamistának mondott szervezetek között is, hiszen az Iszlám Állam "értelmetlen" akcióit még a radikálisnak mondott Hamász és a Hezbollah is elítélték - mondta.
Kapcsolódó írások:
- Londoni elemzői vélemény: "szerkezeti váltás" az Iszlám Állam működésében
- Hollande: az Iszlám Állam barbár bűntette háborús cselekedet!
- Az Iszlám Állam videóban uszít franciaországi terrortámadásokra
- Drónnal lőtték ki az Iszlám Állam lefejezős hóhérját
- A kurdok átvették az ellenőrzést Szindzsár központja felett
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


