Illegális bevándorlás
Fónagy: év végégig mintegy 2 milliárd forint lesz a közlekedési többletköltség
A legnagyobb magyar közlekedési vállalatoknak év végéig várhatóan több mint 2 milliárd forintos többletköltségük keletkezik a kialakult migránshelyzet miatt, amiben az elmaradt bevételek is benne vannak.
2015.11.12 09:21MTIFónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán kiemelte: szeptember 15-ig 1-1,1 milliárd forint volt ez a költség.
Elmondta, a feladatok és így a költségek legnagyobb része a MÁV-ra hárult. A vasúttársaságot nemcsak a forgalom növekedése, hanem a Keleti pályaudvar bezárása miatt a nyugat-európai forgalom néhány napos leállása is terhelte. A MÁV-nak mindezek szeptember 15-ig 700-800 millió forintos többletköltséget jelentettek, és év végéig ez, a jelenlegi feladatok figyelembe vételével, duplázódni fog - mondta Fónagy János.
A Volánnak és a fővárosi közlekedési vállalatnak 100-120 millió forintos plusz költsége volt, a Volán több mint 40 busszal, a főváros mintegy 70 busszal vett részt a feladatokban - tette hozzá.
Az államtitkár elmondta: a következő időszakban számolni kell azzal is, hogy a kötelező betelepítési kvóta - annak ellenére, hogy Magyarország szerint ez értelmetlen, jogtalan, és esetleg káros - olyan intézkedéseket tesz szükségessé, amelyek anyagi forrásokat is igényelnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


