Szigorítana a kormány
Interneten sem lehet majd e-cigarettát vásárolni
A kormány szigorítaná az elektronikus cigaretta (e-cigaretta) használatát és forgalmazását, így a parlament előtt lévő törvényjavaslat értelmében a jövőben interneten sem lehet majd ilyet vásárolni.
2015.11.11 12:23MTIBeneda Attila, az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte, tévhit, hogy az e-cigaretta nem káros és segít a leszokásban, és a napvilágot látott kutatások alapján döntött úgy a kormány, hogy törvényben szabályozzák az e-cigaretta használatát és forgalmazását.
Hangsúlyozta: a cigaretta párája káros a környezetre és az egészségre, hosszabb távon pedig komoly megbetegedéseket okozhat, hasonlóan, mint a hagyományos dohánytermékek.
Beneda Attila hozzátette, az uniós dohányirányelvek miatt kellett pontosan meghatározni az e-cigaretta fogalmát és forgalmazásának feltételeit, jelezve egyben azt is, hogy az e-cigarettát nem fogják betiltani, de ezen termékekhez is a dohányboltokban lehet majd hozzájutni.
A törvényi változtatások a jövő év nyarán lépnek életbe.
Török Krisztina, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója a Ne gyújts rá! világnap alkalmából arról beszélt, az intézet kisfilmekkel és különböző akciókkal próbálja folyamatosan felhívni a figyelmet a dohányzás káros hatásaira.
Az alkalomra elkészített és a sajtótájékoztatón bemutatott három kisfilm kapcsán - amelyekben hárman mesélik el, hogyan szoktak rá a dohányzásra és ez esetükben milyen komoly megbetegedést okozott - a főigazgató megjegyezte, a videókkal a céljuk nem az ijesztgetés, hanem annak tudatosítása, hogy a bemutatott élethelyzetek "velünk is megtörténhetnek".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06