Frankfurt-Budapest
A sztrájk miatt törölte budapesti járatait a Lufthansa
A Lufthansa német légitársaság törölte a pénteken délután 14 óra után Frankfurtból Budapestre érkező, illetve Budapestről Frankfurtba induló két-két járatát a légitársaság légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt.
2015.11.06 13:00MTIA Lufthansa légiutas-kísérői először a frankfurti és a düsseldorfi repülőtéren lépnek sztrájkba péntek délutántól az Ufo német ágazati szakszervezet által kezdeményezett, és a tervek szerint egy héten át tartó munkabeszüntetés során. Emiatt a Lufthansa összesen 290, köztük 23 hosszútávú pénteki járatát volt kénytelen törölni, ami csaknem 37,5 ezer utast érint.
A Lufthansa Frankfurtban 2,5 ezer szállodai szobát bérelt azoknak az utasoknak, akik nem tudnak elindulni repülőgépeikkel.
A sztrájkot vasárnapig nem terjesztik ki Münchenre, mert tekintettel vannak arra, hogy Bajorországban most fejeződnek be az őszi szabadságok.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport röviddel 13 óra előtt elérhetővé vált járatinformációi szerint törölték a Lufthansa Budapestről 14.35-kor és 19.05-kor Frankfurtba induló járatát, valamint a Frankfurtból 18.20-kor és 22.45-kor Budapestre érkező járatát.
A sztrájk csak a Lufthansa anyavállalatot érinti, a konszernhez tartozó leányvállalatok, így a Germanwings, a Eurowings, az Austrian Airlines és a Swiss zavartalanul működik.
A vita a korai nyugdíjba menetel és az öregségi nyugdíj feltételeiről folyik. A Lufthansa állítólag a már alkalmazásában álló dolgozók esetében kész elfogadni a szakszervezet anyagi követeléseit, az újonnan belépőknek azonban csak alacsonyabb, a vezető frankfurti tőzsdeindex, a DAX kosarában szereplő cégekéhez hasonló - alacsonyabb nyugdíjat jelentő - feltételeket hajlandó biztosítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


