Fogyasztói csoportos csalók
3500 embert vertek át kedvezményes hitelt ígérve
Üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség hat személlyel szemben, akik kedvezményes hitel ígéretével csaknem 3500 sértettnek összesen mintegy 500 millió forint kárt okoztak.
2015.11.02 09:39HavariapressA vádirat lényege szerint a vádlottak 2012 júliusa és 2015 februárja között - az erre a célra létrehozott gazdasági társaságok révén - látszólag kedvezményes törlesztésű hitelt ígértek a hirdetésekre jelentkező ügyfeleknek, ténylegesen azonban fogyasztói csoportokba léptették be őket.
A vádlottak a megtévesztett ügyfeleknek azt ígérték, hogy igen kedvező feltételekkel, rövid időn belül juthatnak pénzhez. A vádlottak kezdetben egy budapesti VI. kerületi, majd később egy VIII. kerületi irodaházban működtettek irodát, tevékenységüket pedig országos és vidéki újságokban is hirdették.
A hirdetések megtévesztőek voltak, szövegük azt sugallta az ügyfeleknek, hogy azonnal készpénzt folyósítanak még a nehéz anyagi helyzetben lévők számára is.
A hirdetések alapján a cégeknél megjelent sértettek részére az üzletkötők megtévesztő tájékoztatást adtak, illetve az ügyfeleket abban a hiszemben hagyták, hogy a szerződéskötést követő hónapban hitelt fognak folyósítani részükre.
A megtévesztett ügyfeleknek a szerződés aláírását követően egyszeri regisztrációs díj, megbízási díj, valamint az első havi törlesztő részlet címén fizetniük kellett, a befizetések összege jellemzően az igényelni kívánt hitel nagyságához igazodott.
A rászedett emberek nem kapták meg az igényelt hitelt, a szerződésben vállalt hitelnyújtás a vádlottaknak nem is állt szándékában, valódi céljuk kizárólag a sértettek által befizetett pénzösszegek jogtalan megszerzése volt, ténylegesen a fogyasztói csoportokat sem működtették.
A csalással a vádlottak 3445 embernek összesen csaknem 500 millió forint kárt okoztak. A kerületi ügyészség a vádlottakkal szemben - más bűncselekmények mellett - nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat.
A vád tárgyává tett bűncselekmények törvény szerinti büntetési tétele - a bűnhalmazat miatt - egy évtől hét és fél évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyben a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányságának Vizsgálati Osztálya teljesítette. Az igen nagy terjedelmű ügyben a kerületi rendőrkapitányság jól szervezett és hatékony munkájával lehetővé tette a megalapozott vádemelést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


