Oktatás
Középiskolai rangsor: ismét élen a budapesti Fazekas
A budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium vezeti a HVG 2016-os középiskolai rangsorát.
2015.10.28 22:30MTIAz eduline.hu oldalon szerdán közzétett összeállítás szerint az összesített rangsorban ismét élre került gimnázium kettő - a matematikai képességeket vizsgáló kompetenciamérés, valamint a matematikaérettségi eredménye alapján összeállított - alrangsorban is az első helyet szerezte meg.
A fővárosi iskolát az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, a veszprémi Lovassy László Gimnázium és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium követi.
Hatodik helyre az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola Hat Évfolyamos Gimnáziuma került, hetedik a szintén fővárosi Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola, a nyolcadik a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium lett. A kilencedik helyen a fővárosi I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium, a tizediken pedig a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola végzett.
Az összesített rangsor mellett a csütörtökön megjelenő HVG-kiadvány közli a szakközépiskolák, az egyházi, az alapítványi, a két tanítási nyelvű, a köznevelési típusú sportiskolák és a gyakorlóiskolák rangsorát is, valamint a diákolimpiai eredmények, illetve a biológia-, fizika-, kémia- és informatika-OKTV-n szerzett helyezések alapján összeállított intézményi listát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:51 Több millió hordó üzemanyagot rejt egy elfeledett texasi olajmező
- 10:48 Akkora hőfokot mértek az Északi-sarkkörnél, amire korábban senki sem számított
- 8:44 Hosszú időre elnémul a tudomány óriása - minden megváltozik, amikor újraindul a CERN
- 6:36 Kéken tért haza a kandúr
- 20:39 Sarki fény ragyoghat Magyarország felett a hétvégén
- 10:59 Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
- 6:51 Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


