Illegális bevándorlás
Nyolcvankét ítélet határzár tiltott átlépése miatt
Nyolcvankét ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság az előző héten.
2015.10.26 10:59MTIJuhászné Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék szóvivője elmondta: a bíróság ötvennégy vádlottat egy évre, huszonhetet két évre, egyet pedig három évre kiutasított Magyarország területéről. Egy esetben a bíróság visszaküldte az iratokat az ügyésznek.
A vádlottak többsége koszovói, iraki vagy albán állampolgárságúnak vallotta magát.
A vádlottak a mások által korábban megrongált határzáron keresztül vagy a kerítés alatt és felett átmászva léptek illegálisan magyar területre.
A bíróság ítéleteit az ügyész, a vádlottak és védőik is tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek. A terheltek egy kivétellel úgy nyilatkoztak, hogy nem kérik a tolmács által lefordított ítélet írásbeli kézbesítését anyanyelvükön.
A szóvivő kitért arra is, hogy a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra az előző héten egy-egy menekültügyi és idegenrendészeti ügy érkezett, ezek elbírálása folyamatban van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


