Illegális bevándorlás
Nemzetközi jogász: a legnagyobb veszély az, ha nincs közös uniós program
Ennek hiányában felerősödhet a "külön könnyebb" érzése, ezért is lenne fontos együtt lépni, jelenleg azonban megfogalmazása szerint regionális blokkok próbálnak megoldást találni.
2015.10.24 18:20MTITóth Norbert nemzetközi jogász szerint a legnagyobb veszélyt az jelenti az Európai Unióra nézve a kialakult migrációs helyzetben, ha nincs közös program, cselekvés.
A jogász az M1 aktuális csatorna szombat délutáni műsorában azt mondta, ennek hiányában felerősödhet a "külön könnyebb" érzése, ezért is lenne fontos együtt lépni, jelenleg azonban megfogalmazása szerint regionális blokkok próbálnak megoldást találni. Hozzáfűzte, hogy az unió a nyáron két hónapot elveszített azzal, hogy leállt az ügymenet.
Tóth Norbert emlékeztetett, hogy a dublini egyezmény szerint azokba az országokba küldik vissza a kiutasított menedékkérőket, ahol először az unió területére léptek, jogi garancia azonban nincs arra, hogy a kitoloncolás után nem indulnak el újra. Szerinte abban lehet bízni, hogy azok, akiket egyszer már visszaküldtek, a költségek és a megpróbáltatások miatt nem indulnak el újra, illetve abban, hogy a folyamatokat látva akik eddig nem indultak el, már nem fognak nekivágni az útnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


