Október 23.
Kitüntetéseket adott át Varga Mihály
Az államigazgatásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereknek és a gazdasági élet kiválóságainak nyújtott át elismeréseket Varga Mihály az 1956-os forradalom kitörésének ötvenkilencedik évfordulója alkalmából csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
2015.10.22 17:18MTIMagyar Gazdaságért Díjat heten, Lónyay Díjat tizenkilencen, Miniszteri Elismerő Oklevelet pedig negyvenkilencen vehettek át.
A közlemény szerint Varga Mihály ünnepi beszédében kiemelte: "azok előtt a magyarok előtt tisztelgünk, akik szabadságvágyukkal, bátorságukkal és önfeláldozásukkal világtörténelmet írtak. A forradalom eszméi közel hat évtizede adnak erőt és hitet mindazoknak, akik hisznek a szabad és egységes Magyarországban".
Hozzátette: kegyelettel és méltósággal kell visszagondolnunk a hősökre, akik hittek abban, hogy aktív részvétellel meg lehet változtatni, el lehet söpörni az igazságtalanságra és elnyomásra épülő rendszert.
A tárcavezető a forradalom és a mai kor között párhuzamot vonva kijelentette, ahogy 1956 októberében, úgy most is fontos a nemzettudat, az összetartás és a nemzeti büszkeség - áll a közleményben.
A nemzetgazdasági tárca vezetője a forradalom leverésére utalva kifejtette: a történelem eseményeit nem lehet megváltoztatni, de az akkor legyőzöttek nem veszítették el a harcot. "A forradalom üzenetei, tanulságai és emlékei velünk élnek mind a mai napig" - tette hozzá Varga Mihály, aki szerint az 1956. októberi napok eseményei nemzeti identitásunk részévé váltak. "Ennek köszönhetően tudjuk, hogy ma is meg kell küzdenünk azért, ha hazánk nemzeti, politikai és gazdasági függetlenségét akarjuk megerősíteni, megőrizni" - mondta a miniszter.
"Bízom benne, hogy ez a jeles alkalom megerősít bennünket abban, ha van bennünk büszkeség, összetartozás, ha hiszünk nemzetünk erejében, akkor a legnehezebb akadályokat is le tudjuk győzni" - fogalmazott Varga Mihály.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06