Illegális bevándorlás
Megnyitották a Röszke-Horgos közúti átkelőt
Pintér Sándor magyar és Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter csütörtökön újra megnyitotta a Röszke-Horgos közúti határátkelőhelyet.
2015.10.22 14:59MTI
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Pintér Sándor közölte, a régi röszkei átkelő újranyitásával Magyarország és Szerbia között valamennyi közúti határátkelőhely működik.
A magyar belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy szeptember 16-án ennél az átkelőnél próbáltak meg illegális bevándorlók Magyarország területére betörni. Ezt közös erővel sikerült megakadályozni, az akkori rombolás okozta károkat pedig helyrehozni.
Kiemelte: Magyarországon és Szerbián nem fog múlni, hogy az illegális migránsok rohama ne érje el Nyugat-Európát, de a megoldás kulcsa nem a két országnál van. "Mi mindent megteszünk, hogy a törvényeinket betartassuk és az Európai Unió elvárásárait teljesítsük" - hangsúlyozta Pintér Sándor.
A Röszke-Horgos közúti határátkelőhelyet az autópályáról letiltott forgalom, vagyis a lassú járművek, a mezőgazdasági gépek, a kerékpárosok és a gyalogosok vehetik igénybe. A magyar belügyminiszter közölte, dolgoznak azon, hogy az átkelőt a személygépkocsik is használhassák.
Pintér Sándor kérdésre válaszolva azt mondta, Magyarország szükség esetén lehetővé teszi, hogy az illegális migránsokat szállító vonatok áthaladjanak a területén Görögország, Törökország irányába. Amennyiben arra igény van, a MÁV még szerelvényeket is rendelkezésre bocsát erre a célra. Hozzátette: arra azonban nem lát lehetőséget, hogy az ellenkező irányba korridor nyíljon.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Nebojsa Stefanovic kifejtette, a migrációs válság továbbra is tart. A migránsok ugyanazokon az útvonalakon igyekeznek Nyugat-Európába eljutni. Szerbia ezért a jelentős uniós országok hathatósabb közreműködését várja. Lehetetlen, hogy a tranzitországok vegyék át a teher legnagyobb részét - tette hozzá.
Kijelentette: minden kihívás ellenére Szerbia arra törekszik, hogy a jószomszédi kapcsolatait a lehető legmagasabb szinten tartsa.
Nagyon fontos, hogy a válság okozta következményeket ne a lakosságnak kelljen elszenvednie, és a Szerbián és Magyarországon keresztül vezető nemzetközi tranzitútvonalak mindig nyitva legyenek - hangsúlyozta Nebojsa Stefanovic.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


