Leégett
Hamarosan a kormány elé kerül a TE kampuszáról szóló tervezet
Novemberben kerülhet a kormány elé a Testnevelési Egyetem (TE) új kampuszáról, azon belül a leégett sportcsarnok pótlásáról szóló részletes tervezet.
2015.10.21 15:02MTIPalkovics László felsőoktatási államtitkár szerdán, online fogadóóráján kérdésekre válaszolva hozzátette: a kormányülésen első olvasatban már tárgyalták mind a TE új kampusza, mind a leégett épület ügyét. A két problémára együtt keresnek megoldást, azaz a leégett csarnokot már az új kampusz keretein belül pótolnák, addig pedig más egyetemeken, sportlétesítményekben biztosítják a szükséges infrastruktúrát - jelezte az államtitkár.
Hozzátette: a részletes tervet novemberben kell a kormány elé vinni, addigra dolgozzák ki azt is, hogy ez pontosan milyen költséggel jár és mikorra valósulhat meg.
Palkovics László egy másik kérdésre reagálva közölte: azokkal a hallgatókkal kapcsolatban, akik 2006 szeptembere előtt kezdték meg felsőoktatási tanulmányaikat, abszolutóriumot szereztek, de diplomát nem, módosítják az eredeti törvénymódosításban szereplő dátumot: záróvizsgát 2018. szeptemberig tehetnek. Azok pedig, akik még nem szereztek abszolutóriumot, 2016 szeptemberéig megtehetik ezt. Aki akarja, az meg is szerezheti a diplomáját - emelte ki az államtitkár.
Hozzátette: az eredeti szűk határidő néhány száz hallgatót érintett volna, az intézményeknél azonban csak néhányan jelentkeztek. Az intézmények folyamatosan próbálják a rendszerükben lévő, de nem aktív hallgatókat elérni és értesíteni őket a jogszabályi változásokról is - jelezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


