MSZP
Semmi sem történt a Cséry-telepi környezetszennyezés felszámolása érdekében?
A Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. nem vitte el ártalmatlanítani a rábízott veszélyes vegyi hulladékokat, hanem illegálisan lerakta azokat a Cséry-telepen.
2015.10.14 12:00MTI
Forrás: Youtube
Az MSZP szerint semmi sem történt az elmúlt két évben a Cséry-telepi környezetszennyezés felszámolása érdekében, a fővárosnak még a kárfelmérésről szóló pályázatot sem sikerült lezárnia.
Horváth Csaba, a szocialisták budapesti képviselője, miután szerdán bejárást tartott a XVIII. kerületi telepen, az MTI-nek elmondta, új szennyezést nem tapasztaltak, de a kármentesítés sem kezdődött meg a lakóépületekhez közel lévő területen. Még rosszabb hír - folytatta - , hogy a kárfelmérés sem kezdődött meg.
Elmondta, a Fővárosi Közgyűlés nemrég döntött arról, hogy kiírja a megismételt pályázatot a terület kárfelmérésére. Erre 100 millió forintot kaptak a kormányzattól - jegyezte meg.
Felidézte, hogy 2013-ban derült ki, hogy a Budapest 100 százalékos tulajdonában lévő Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. nem vitte el ártalmatlanítani a rábízott veszélyes vegyi hulladékokat, hanem illegálisan lerakta azokat a Cséry-telepen.
Horváth Csaba hozzátette: az ügyben indult rendőrségi eljárás nem zárult le, többszöri határidő-hosszabbítás után még mindig nyomoznak az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
- 20:04 Magyar szurkolókra csaptak le Zabrzében - sípcsonttöréssel került kórházba egy magyar
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


