Illegális bevándorlás
A MÁV nem kapott hivatalos értesítést a horvát vasút kárigényéről
A horvát közlekedésért felelős miniszter pénteken bejelentette: a HZ kiszámlázza a MÁV-nak azokat a költségeket, amelyeket a horvát szerelvény lefoglalása miatt elszenvedett el a társaság.
2015.10.10 16:58MTIA miniszter azt mondta: a közel 30 ezer eurós számla magába foglalja a takarítás költségeit és azt, hogy a fekália, a bűz és a szemét komoly károkat okozott a vagonokban, amiért azok több hétig ott álltak a magyar oldalon.
A MÁV közleménye szerint a magyar vasúttársaságnak semmilyen kötelezettsége nem volt a migránsokat szállító horvát különvonat takarítására, mivel az engedély, értesítés és vonatszám nélkül lépett be Magyarországra.
A MÁV szerint a szerelvényt abban az esetben kellett volna Magyarországon takarítani, ha a magyar vasúttársasággal előzetesen kötött megállapodás szerint közlekedett volna, mint a nemzetközi vonatok.
A tájékoztatásban a vasúttársaság ismerteti: a menetrendi évre kiadott nemzetközi kocsikiállítási terv tartalmazza azokat a járatokat és kocsikat, amelyek a MÁV-START menetvonalán, illetve vonataiban közlekednek.
A RIC Szabályzatban (a nemzetközi forgalomban a személykocsik átmenetére és használatára vonatkozó szabályzat) foglaltak szerint a magyarországi fordulóállomáson napi szintű tisztítást kapnak az ilyen kocsik. Van rá lehetőség, hogy megállapodás alapján további munkákat is elvégezzenek a vonaton, valamint arra is, hogy külön megrendeléssel, megállapodás szerint végeznek el tisztítási feladatokat más vasúttársaság részére - áll a MÁV közleményében.
A horvát különvonat szeptember 18-án - előzetes bejelentés, engedély és vonatszám nélkül - 36 horvát rendőrrel és 1059 migránssal érkezett Magyarországra, a magyarbólyi vasútállomásra. A történtek miatt Magyarország büntetőeljárást indított Horvátország ellen. A szerelvény csütörtökön térhetett vissza Horvátországba.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06