Haza menne, de még nem tud
Rákos lett a fogtömésétől egy katymári tini
Vivien jelenleg csontvelő-transzplantáció előtt áll, amennyiben sikeres az átültetés, akár haza is költözhet, de ehhez steril körülményekre van szüksége. A család mindent megtesz érte, de szükségük van támogatásra.
2015.10.09 10:09ma.huA mindössze 15 éves, és megpróbáltatásai ellenére még mindig életvidám lány mieloid leukémiával, azaz a vérképzőrendszerből kiinduló daganatos betegséggel küzd. A ritka kórt az orvosoks zerint a fogtömés válthatta ki. "Hőemelkedésem lett, majd másnapra belázasodtam. A harmadik napon pedig úgy ébredtem, hogy már csak foltokat látok a jobb szememmel, ami ugyanazon az oldalon van, mint a rossz fogam" – emlékezett vissza a Blikknek a kezdetekre a Szegedi Gyermekklinikán fekvő Vivien.
Számos genetikai vizsgálatot végeztek a lánynál, okokat keresve, de nem találtak semmit. Mivel az egész kálvária a fogászati problémákkal kezdődött, ezért egyértelműen ezzel kötik össze a leukémia kialakulását az őt kezelő szakemberek.
Szerencsére a lány szervezete jól reagált a kemoterápiára, ám a sejtállománya még nem megfelelő ahhoz, hogy a rossz fogat eltávolítsák, így a kezelések alatt újra és újra foggyulladással küzd. Vivien csontvelő-transzplantáció előtt áll, amihez édesapja vagy testvére, Krisztián lehet az alkalmas donor. Ha sikeres az átültetés, akár haza is költözhet, de ehhez steril körülményekre, steril szobára van szüksége. Azonban a helyiség kialakításával nagy problémája van a családnak, mégpedig a rossz anyagi helyzet.
Ha segíteni szeretne Viviennek, a 18203473-01418252-10010014 (FHB Bank) számlaszámon keresztül megteheti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


