Illegális bevándorlás
Csaknem 25 millió forinttal támogatja a Katolikus Karitászt a Migrációs Gyermekalap
Csaknem 25 millió forinttal támogatja a Katolikus Karitász munkáját a Migrációs Gyermekalap, amelyet a Demján Sándor Alapítvány azzal céllal hozott létre, hogy a menekült gyermekek körülményeinek javításán dolgozó segélyszervezetek és magánemberek munkáját támogassa.
2015.10.01 20:44MTIA Migrációs Gyermekalaphoz az első sikeres pályázatot a Katolikus Karitász adta be, amely a tenderében foglalt programok végrehajtásához 24 millió 978 ezer forint támogatásban részesül - olvasható az MTI-hez csütörtökön elküldött közleményben.
A Katolikus Karitász két programpontból álló tenderét négytagú döntőbizottság bírálta el. A Migrációs Gyermekalap támogatásából 17 millió 405 ezer forintot orvosi ellátással összekötött, gyermekek, kismamák és gyermekes anyák számára kialakított melegedők, valamint fektetők létrehozására fordítják. A migráns fiatalok nyelvi és kulturális integrációjának támogatási programját 4 millió 185 ezer forinttal segíti az alap, amely további 3 millió 388 ezer forint támogatást nyújt a programok lebonyolításához szükséges egyéb költségek fedezésére.
A Demján Alapítvány szeptember 11-én jelentette be, hogy a Demján-csoport egymillió eurót (több mint 310 millió forintot) ajánl fel a menekült gyermekek körülményeinek javítására.
A pályázatokat a migraciosgyermekalap.hu oldalon várják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


